Lassan egy hónapja megkezdődött a tanév és a “belerázódás” időszakának lecsengésével a 4., 6. és 8. osztályos gyerekek szülei - különösen ez utóbbiak - figyelmüket a közelgő középiskolai felvételire és iskolaválasztásra irányítják, amelyről elmondható, hogy nemcsak a diákokat, hanem a szülőket is megterheli.

A középiskolai felvételiről szóló cikksorozatunk első részében a 6 és 8 osztályos gimnáziumi felvételin gondolkodóknak próbálunk segítséget nyújtani.

Életünk során számos döntést kell meghoznunk. Ezek között vannak könnyebbek, olyanok, amelyek helyességében biztosak vagyunk, és vannak nehezebbek, amelyekhez hosszas gondolkodás, mérlegelés vezet. Ez utóbbiak közé tartozhat a felvételihez kapcsolódó iskolaváltás, -választás. Szülőként természetesen a legjobbat szeretnénk a gyerekünknek, de míg a felvételi időpontjaival, az eljárás menetével, a vizsga követelményeivel kapcsolatban kapunk segítséget, az iskolaváltás dilemmájával, a felvételi érzelmi és mentális terheinek kezelésével gyakran magunkra maradhatunk. Az idő közben telik, a döntés pedig egyre sürgetőbb...

Menni vagy maradni?

A 4. és 6. osztályos tanulók vonatkozásában az évek során emelkedő tendenciát mutat azon családok száma, ahol komolyabban elgondolkodnak azon, hogy a gyerekük jövőre középiskolában folytassa tanulmányait. Erre a tényre reagálva egyre több gimnázium kínál 8 vagy 6 évfolyamos képzéseket is, a választék egyre bővül, a döntés viszont egyáltalán nem egyszerű. 10, 12 éves gyerekekkel kapcsolatban kell arról határozni, részt vegyenek-e egy komolyabb, fizikailag, mentálisan és kognitívan is megterhelő felvételi megmérettetésen, nem is beszélve az odáig vezető útról, ne adj’ isten sikertelenség esetén a kudarcról.

Honnan lehet mégis tudni, kinek érdemes maradnia az iskolájában és kinek érdemes elgondolkodnia a váltáson?

Természetesen erre egyértelmű válasz nincs, az azonban biztos, hogy mindig a gyerek egyedi jellemzőit és tulajdonságait tartsuk szem előtt!

Gyakorlataink során azt javasoljuk a szülőknek, hogy gondolják végig, akár írják is le, melyek a gyerekük erősségei, fejlesztendő területei. Fontos, hogy ebben a fázisban ne csak a gyerek jegyeit vegyék figyelembe! Az iskolák között eltérő értékelési, mérési módszerek, metódusok lehetnek, a pedagógusok sem egyformák (az egyik kicsit szigorúbban osztályoz, a másik kicsit engedékenyebb stb.). Az érdemjegyek egy aktuális állapotot tükröznek, a továbbtanulásról, az iskolaválasztásról hozott döntés viszont a gyerek jövőbeli teljesítményéről szóló prognózis.

Próbáljanak olyan kérdésekre is választ adni, hogy a gyereküket mennyire tartják önállónak, szerintük mennyire viseli jól a változásokat, mennyire alkalmazkodó? Mennyire bírná az extra terhelést? 

Ha megtehetik, a döntéshez szükséges információk összegyűjtésébe vonják be az osztályfőnököt, a gyerekkel foglalkozó pedagógusokat, edzőket stb.

Mindezek mellett érdemes olyan gyakorlati kérdéseken is elgondolkodni, mint például a másik iskola elhelyezkedése, a lakóhelytől való megközelíthetősége és az ezzel járó változások (pl. korábban kelés).

Mennyire szóljon bele a gyerek a döntésbe?

Erre talán azt mondhatnánk, hogy az a jó, ha közös döntést hozunk.

A főbb csapásvonalakat érdemes a szülőnek kijelölnie (Érdemes-e részt vennie a gyereknek a felvételi eljáráson?, Fogja-e bírni fizikálisan, mentálisan, érzelmileg a felvételivel járó megterhelést?, Milyen iskolákban gondolkodunk?, Ha felveszik, mennyire veheti majd jól a változásokat? stb.), de legyen lehetősége beleszólni a gyereknek is.

Azt azonban fontos tudni, hogy minél kisebb a gyerek, annál valószínűbb, hogy a véleménye megalkotásakor más tényezők lesznek fontosak (például: Oda szeretnék menni, ahova a legjobb barátom stb.), hiszen még nem képes belátni, milyen hatásai, következményei lehetnek a döntésnek. 

Ezzel pedig visszakanyarodunk egy korábban már említett tényhez, miszerint nagyon fontos, hogy jól ismerjük a gyerekünket, és alaposan gondoljuk végig, mi lehet jó neki! Ha van lehetőségünk nyílt napra menni, vegyük figyelembe, neki melyik iskola volt a legszimpatikusabb és miért. Ez sokat elárulhat és segíthet.

Mennyire szólhat ez a döntés a szülőről?

Nem mondunk újdonságot akkor, ha azt javasoljuk, ne erőltessük a saját vágyainkat, álmainkat a gyerekre!

Ha innen nézzük, az iskolaválasztásról szóló döntés során a szülő is megterhelő önismereti gyakorlat elé néz. Szeretném, ha a gyerekem középiskolában tanulna tovább?, Szeretném, ha próbára tenné magát?, Mit jelent az, ha nem sikerül bejutnia?, Azzal biztosítom a jövőjét, ha megpróbál bejutni egy 8 osztályos gimibe? - kavarognak ilyen és ehhez hasonló kérdések sok szülő fejében. Ekkor gondoljanak arra, hogy hosszú távon az a legkifizetődőbb, ha a gyerekről szóló továbbtanulási, iskolaváltási tervek és döntések illeszkednek hozzá, ekkor válik a tanulási lehetősége, környezete és feltételei vele önazonossá.

Mit fognak szólni az általános iskolájában, ha kiderül, iskolaváltásban gondolkodunk?

Sajnos eddigi tapasztalataink során elég vegyesek voltak a szülői visszajelzések, amikor arról beszélgettünk velük, hogyan fogadják azt a tényt az általános iskolai pedagógusok, hogy gyerekükkel kapcsolatban gondolkodnak a középiskolai továbbtanulásról.

Természetesen vannak olyan tanárok, akik felismerik, ha tanítványaik közül valakinek érdemes komolyan megfontolnia a középiskolai váltást. (Ennek oka sokféle lehet: kiemelkedő képességek, amelyeket az általános iskolában nem tud kibontakoztatni; az óra menetét az elsők közt követi; érdeklődő, nyitott az új ismeretek felé stb.)

Ekkor biztosan lehet számítani segítségre, felkészítésre, támogatásra.

Azonban hallottunk már olyan tapasztalatról is, miszerint a szülő jobbnak látta titokban tartani a felvételire jelentkezést, mert attól tartott, hogy gyerekével esetleg máshogyan viselkednének, bánnának, ha ez kiderülne. Úgy érezte, az iskolaváltás fontolgatását egyfajta “hűtlenségnek”, negatív véleménynek (azért megyek másik iskolába, mert ahova most járok, nem elég jó, erős, színvonalas) gondolták.

Amennyiben úgy érezzük, hogy az utóbbi eset állhat fenn, akkor érdemes a várható reakciókra a gyerekkel együtt tudatosan felkészülnünk. 

Egy kutatás szerint a gyerekek jövőbeni teljesítménye, sikeressége szempontjából nem csak az a fontos, hogy egy "erősebb" iskolába kerüljön, ahol nagyobb teljesítményre sarkallják, hanem az is, hogy az adott osztály tanulmányi sorrendjében hányadik helyen van a gyerek. Utolsóként kullogni egy jónevű iskolában nem annyira jó, mint esetleg egy gyengébb iskolában osztályelsőnek lenni. Az önbizalom, és a "meg tudom csinálni" érzés legalább olyan fontos.

Amennyiben szeretne többet tudni a témáról, érdeklik a gyakorlati fogódzók, figyelmébe ajánljuk a tanulásközpontunk által szervezett Középiskolai felvételi előkészítő - Szülőnek! programsorozatunkat, ahol a középiskolai felvételihez, iskolaválasztáshoz kapcsolódó témákról interaktívan és megoldásközpontú szemlélettel beszélgetünk. További információ: Ezcool

A képek forrása: https://www.applyboard.com, https://www.broadbandchoices.co.uk, https://www.examenultau.ro

Lassan indul az új tanév és az első "belerázódós" heteket követően biztosan lesznek olyan szülők és diákok, akik megbízható, tanulástámogatásra specializálódott segítséget fognak keresni. Elsősorban nekik készítettük az alábbi tájékoztatót egy új szemléletű, innovatív megközelítésmódú rendszerről és közösségről.

Mi az a tanulásközpont?

A tanulásközpont egy viszonylag új dolog itthon. Úgy tudnánk tömören összefoglalni, hogy ez egy átfogó rendszer, egy globális szemlélet, több szakemberből álló támogató közösség. A központ működésének fókuszában a mai oktatási rendszerben lévő gyerekek, tanulók (a kisebbektől a nagyobbakig) és környezetük életének segítése áll.

Tehát nem egy oktatási intézmény, hanem egy függetlenül működő, segítő közösség. 

Szolgáltatásai közül néhány - például tanulási támogatás, korrepetálás, mentálhigiénés segítségnyújtás - már ismerős lehet, de abban rejlik a központ egyedülállósága, hogy ezeket a területeket összefogja, együttesen vizsgálja, így nagyobb hatásfokkal, eredménnyel és rövidebb idő alatt tud segíteni azoknak, akik ezt igénylik.

Milyen igények hívták életre a központot?

Az alapítók közül mindannyian ugyanabban a családias hangulatú, kis létszámú belvárosi gimnáziumban dolgoztunk. Munkánk során egyre többször tapasztaltuk, hogy elsősorban olyan diákok választanak minket, akik a “hagyományos”, klasszikus gimnáziumban nem érezték jól magukat, valamiért nem találták a helyüket, és ezért nem is tudtak hosszútávon megfelelően kibontakozni, sikereket elérni.

Nagyon változatos volt a gyereksereg, a tanulási nehézséggel küzdőtől a versenyistállók állandó nyomását nehezen viselőkön át a családi krízishelyzet miatt lemaradókig többen megfordultak nálunk.

Nagyon sokat törtük a fejünket, gondolkodtunk arról mindannyian, hogyan lehetne segíteni ezeknek a diákoknak.

Ebből a helyzetből kiindulva szedtük össze azokat a gyakorlatokat, alakítottuk ki azt a szemléletet, amelyeket alkalmazva végül tudtunk segíteni. Nemcsak az aktuális problémájukat megoldani, hanem egy olyan stratégiát is megtanítani nekik, amellyel felvértezve a továbbiakban már önállóan is képesek megbirkózni az előttük emelkedő nehézséggel. És ez nemcsak a gyerekekre, hanem a környezetükre - például a szülőkre - is igaz.

Kiknek segíthet egy ilyen központ?

Fő profilunk a kamaszok, a tinédzserek, ők különösen “elhanyagoltak” abban az értelemben, hogy rengeteg szolgáltatást kínálnak a kisebbeknek (csecsemőktől az alsós korosztályig), aztán mintha légüres térbe kerülnénk, a kamaszoknak kínált segítő szolgáltatásokat nagyítóval kell keresni. Mi pedig kifejezetten szeretjük őket, évek óta dolgozunk velük, ismerjük őket és látjuk, mennyire nehéz időszak ez, nekik különösen fontos, hogy legyen mellettük támogató környezet, még ha nem is mutatják, érzékeltetik ezt igazán.

De rendszeresen foglalkozunk kisebb gyerekekkel is, az ő esetükben a cél, hogy minél hamarabb felismerjük az esetleges nehézség okát és megkezdhessük annak felszámolását. De fordulnak hozzánk szülők és tanárok is.

Tulajdonképpen bárkinek ajánljuk, aki az oktatási rendszerben érintett.

Hogyan tud segíteni a gyereknek és a szülőnek egy ilyen tanulásközpont?

Az egyik legnagyobb előnye a központnak az, hogy itt tényleg arra az egy személyre (és környezetére) tudunk fókuszálni, aki hozzánk fordul. Tevékenységeink az ő érdekében történnek, minden segítséget az ő igényére szabunk.

Ebbe az is beletartozik, hogy a mielőbbi sikerre koncentrálunk azzal, hogy a probléma gyökerét igyekszünk megtalálni. Úgy gondoljuk, ezzel egyrészt időt, másrészt energiát és pénzt spórolunk ügyfeleinknek.

Milyen szakemberek dolgoznak egy ilyen tanulásközpontban?

Az átfogó szemlélet miatt többféle területről kerestünk munkatársakat. A központ alapítói olyan szaktanárok, akik a tantárgyi oktatás mellett osztályfőnökök, patrónusok is (voltak). Ez azt jelenti, hogy van tapasztalatuk a mentálhigiéné, a szociális segítségnyújtás területén is, és a diákok környezetének szereplőivel való kapcsolattartásban is járatosak.

A szaktanárok mellett fejlesztőpedagógus, gyógypedagógus, pszichológus is rendelkezésünkre áll.

Fontos hangsúlyoznunk, hogy teamben dolgozunk, azaz mindenki, akivel foglalkozunk, egy komplett csapat háttértámogatását tudhatja magáénak.

Mivel nyújt többet a központ, mint mondjuk egy magántanár vagy egy pszichológus?

Ahogyan azt az előző kérdés kapcsán említettük, az, hogy egy helyen, egy komplex tapasztalt csapat áll rendelkezésre.

Ezt a gyakorlatban úgy kell elképzelni, mint mikor valaki azt tapasztalja, hogy nem megy neki a matek. Első körben keres egy magántanárt, mert abban bízik, hogy ő majd jobban elmagyarázza az anyagot, segít a lemaradások pótlásában stb. És lehet, hogy tényleg ennyi elég is. (Ez egyébként a ritkább eset.)

De mi van akkor, ha nem a matekkal, van a probléma, hanem mondjuk tanulási nehézség áll a háttérben? Ebben az esetben nem feltétlenül lesz maximálisan hatékony egy matektanár, érdemes mellé fejlesztőpedagógust is alkalmazni. Ekkor előáll az a helyzet, hogy azt is keresni kell. 

És mi van akkor, ha nem a matekkal van a baj, nem tanulási nehézség, hanem például valamilyen lelki probléma húzódik meg az egész mögött?

A kérdés az, hogy ki fog ezekre rájönni? A magántanár? A szülő? A gyerek? Elképzelhető, de mi van, ha mégsem? És a környezetnek, tehát például a szülőnek, ki segít? Ki magyarázza el, mi történik? (És ekkor még nem beszéltünk arról, hogy nincs garancia arra, hogy megfelelően képzett, lelkiismeretes, felkészült és emberileg is korrekt személyt fogunk ki.)

A tanulásközpont annyiban több ennél, hogy azt a problémát, nehézséget, elakadást, amivel hozzánk fordulnak, folyamatosan többen vizsgáljuk, ha szükséges, különböző területek szakembereit is bevonjuk, őket összekapcsoljuk. Ráadásul mindezt egy helyen. Nem kell senkinek keresgélnie, kutatnia, kérdezősködnie. Az egész folyamat ellenőrzött körülmények között zajlik, a problémamegoldásba bevont szakemberek munkáját rendszeresen vizsgáljuk, és a gyerekektől, szülőktől is visszajelzéseket kérünk.

Mi, akik itt dolgozunk közösen munkálkodunk azon, hogy a felmerült nehézség oka a lehető legrövidebb idő alatt megoldódjon, így később a “tünetek” sem fognak jelentkezni, vagy legalábbis könnyen, akár külső segítség nélkül kezelhetővé válnak.

Az általunk kínált megfelelő, testhezálló támogatással a hosszútávú sikerre koncentrálunk, mert úgy gondoljuk, ezzel az ügyfeleink időt, energiát és pénzt spórolnak.

Vannak-e bevett módszerek?

Nem tettük le a voksunkat egyetlen módszer mellett sem. Inkább azt mondanánk, hogy a tapasztalatok alapján kialakult bennünk egy “működési rendszer”, hogy mi mit tartunk fontosnak, mihez tartjuk magunkat, mit várunk el a kollégáinktól, ha valakivel foglalkozunk.

Elsősorban az elfogadó, támogató, ítélkezésmentes hozzáállás jellemez bennünket. Csapatunk minden tagjától elvárjuk, hogy saját területükön felkészültek, lelkiismeretesek és kooperatívak, együttműködőek legyenek. Ezért is működünk team formában, így egymás munkáját segítve igyekszünk a leghatékonyabb és legeredményesebb megoldást megtalálni. Folyamatosan kérjük az ügyfeleink visszajelzését, és szakembereink tevékenységéről is rendszeresen konzultálunk.

Ezen kívül az innovatív, gyakorlatorientált pedagógiai módszereket, a modern élet kihívásainak megfelelő munkaformákat preferáljuk.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, bővebb információért látogasson el honlapunkra.

Már csak néhány nap van hátra és a korábbi évekhez hasonlóan várhatóan idén is el fogják árasztani a közösségi oldalakat a kitűnő bizonyítványok fényképei. Ennek a jelenségnek a kapcsán osztjuk meg gondolatainkat és tanácsainkat a tanévzárót követő lelkiállapotokról.

Tanárként a tanév vége mindig a legnehezebb időszakok közé tartozik (habár a közelgő nyári szünet mindenképpen javít rajta!). Bármennyire is gondolják azt a diákok és a szülők, egyáltalán nem könnyű év végi osztályzatokat adni! (Persze azt is tudjuk, hogy mindig vannak olyan kollégák, akiknek ez nem okoz hosszas fejtörést, de legtöbbünk komolyan veszi a jegyek funkcióját, vagyis a minél pontosabb visszajelzést a teljesítményről és arról, amit mögötte látunk.)

Amikor a tanév végi zárásokat végezzük, sokszor több dolgot is mérlegelünk, mielőtt beírjuk a naplóba a piros, mindent eldöntő nagy jegyet. Természetesen a legnagyobb súllyal az év során (néhány helyen a második félévben) szerzett szaktárgyi jegyek nyomnak a latba, de - főként két jegy közötti billegésnél - mérlegeljük azt is, hogy a diák évközben a képességeihez mérten milyen eredményt ért el, mennyire küzdött a jobb teljesítményért, a körülmények mennyire tették lehetővé, hogy tanuljon (pl. egy családi krízis, betegség stb.). Olyan ez, mint egy egyensúlyi játék, vannak diákok, akiket motivál, ha megkapják a jobb jegyet, jó érzéssel tölti el őket a visszajelzés, hogy tanáraik látják a fejlődésüket, a szorgalmukat, és nem is élnek vissza ezzel, később még törekvőbbek lesznek. Vannak olyan tanulók, akik ebben az esetben hajlamosabbak ellustulni és később - például gyakran a felvételi, az érettségi időszakában - ez visszaüt, néhányan döbbenten, mások dühösen mérlegelik, hogy nem minden sikerült úgy, ahogyan szerették volna.

De ugorjunk vissza a kiinduló képhez: éppen hazafelé tartunk a tanévzáróról és a telefonunk folyamatosan értesít a legújabb posztokról. A kitűnő bizonyítványok, a harminckét foggal mosolygó szülők, a teljesítményükért akár értékes ajándékokkal megjutalmazott gyerekek képei szinte másodpercenként érkeznek. Ember legyen a talpán (akár szülő, akár gyerek), aki ebben a helyzetben kitalálja, mi is lenne a legcélravezetőbb ebben a helyzetben.

Nézzünk hát néhány leegyszerűsített esetet:

1. Hurrá, kitűnő!

Természetesen mindenki arra vágyik, hogy minden tantárgyból jól teljesítsen, és hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy aki kitűnő, azzal minden rendben: okos, jól terhelhető, kitartó, fejlődőképes és nem utolsó sorban kiegyensúlyozott. Általában így is van, de korántsem biztos, hogy mindenkire igaz.

Amennyiben gyerekünk kitűnő lett, mindenképpen dicsérjük meg, de vegyük figyelembe az egyéni jellemzőit! A korához mérten beszélgessünk vele arról, hogyan értékeli ő a teljesítményét, puhatolózzunk arról, mennyire volt számára megterhelő ezt az eredményt elérni (a túl nehéznek és a túl könnyűnek tartott önértékelés is figyelmeztetés lehet), hogyan érezte magát az iskolában és az iskolán kívül, mennyire jutott ideje arra, hogy feltöltődjön, pihenjen, szórakozzon, kikapcsolódjon.

Azt javasoljuk, hogy az általános dicséretek helyett (Ügyes vagy!, Látod, milyen okos vagy!) objektív szempontokat előtérbe helyezve értékeljük azokat az erőfeszítéseit, cselekedeteit, amelyekkel elégedettek és amelyre büszkék vagyunk. Próbáljunk meg minél konkrétabban fogalmazni.

Semmiképpen sem javasoljuk, hogy a tanévzáró végén rögtön az iskolaudvar egyetlen, legkevésbé megtépázott, néhány virágot hozó bokrát keressük, hogy elé összegyűlve végre elkészíthessük azt a képet (természetesen a nyitott bizonyítvánnyal!), amelyet feltehetünk a Facebookra.

Helyette - ha megtehetjük - töltsünk együtt egy kis időt (mondjuk egy közös vacsora, fagyizás, séta formájában), kapcsolódjunk ki, hangolódjunk rá az előttünk álló nyárra!

2. Bosszantó, egy(-két) négyes, a többi ötös!

Rendszeresen kapunk olyan visszajelzéseket, hogy a gyerek szinte mindenből kitűnő, de egy-két tárgyból mégsem kapta meg a jobb jegyet, ami borzasztóan “elcsúfítja” a bizonyítványt. (Különösen dühíti a szülőket, hogy ha olyan tárgyakból kapnak négyest a csemeték, amelyet “amúgy sem számít” összefoglaló néven emlegetnek - jellemzően a készségtárgyak. Testnevelők, ének és rajztanárok és kedves anyukáik gyakran csuklanak ebben az időben.)

Erre az esetre is azt javasoljuk, amit a fentiekben leírtunk. Beszélgessünk a bizonyítványhoz kapcsolódó dolgokról, kerüljük a négyest adó tanár szidalmazását, helyette inkább a gyerekre koncentráljunk! Néhány év múlva már nem fogunk erre emlékezni, felesleges hát ezen bosszankodni.

Amennyiben azonban úgy látjuk, hogy gyerekünket foglalkoztatja, emészti, hogy bizonyos tárgyakból miért kapott rosszabb jegyet, próbáljunk meg arról beszélni vele, hogy miért esik ez rosszul neki? Sokat készült, mégsem volt elég? Szereti azt a tantárgyat és abból szeretett volna jobban teljesíteni? Nyomasztja, hogy nem mindenből egyformán jeles? stb.

3. Segítség, közepes tanuló a gyerekem!

Az utóbbi néhány évben elvárásként fogalmazódik meg, hogy a gyerek négyes-ötös (de leginkább kitűnő) tanuló legyen. Egyfelől érthető, hiszen a mai oktatási rendszerben nagyon fontos szerepet töltenek be a jegyek; általános iskolában még nem feltétlenül tudjuk, milyen tantárgyra lesz később szükség a pályaválasztásnál stb.

Azonban nem árt figyelembe venni, hogy kevés olyan felnőtt van, aki szerteágazó területeken egyaránt azonosan jó színvonalon teljesít (remekbe szabott szekrénysorokat barkácsol, ragyogóan zongorázik, másfél-két órákat teniszezik kifulladás nélkül, hobbiból verseket ír és olvas, fejből sorolja Dél-Amerika fővárosainak koordinátáit és a legfontosabb bauxit lelőhelyeket, az internet segítsége nélkül, pusztán tanulmányaira támaszkodva latinul besegít a traumatológusnak, hogy éppen milyen izomcsoport húzódott meg a hétvégi maratonfutásnál, és a munkájából kifolyólag pedig vezető pénzügyi elemző).

Ahogyan a felnőtteknek, úgy a gyerekeknek is vannak erősségeik és fejlesztendő területeik, tehát simán előfordulhat, hogy a közepes bizonyítvány tulajdonképpen ennek leképezése.

Ahhoz, hogy ezt el tudjuk dönteni, mindenképp ismernünk kell a gyereket, és célszerű - ahogyan minden más esetben is - beszélgetni vele a bizonyítványról. Próbáljuk meg kideríteni, hogy az eredmények szerinte mennyire tükrözik a képességeit, tudását; tudna-e valamiből jobban teljesíteni, ha igen, most miért nem sikerült, ha nem, mi lehet ennek az oka stb.

4. Úristen, megbukott a gyerek, mi lesz vele?

Amennyiben az év végi bizonyítványban egy-két tantárgyból megbukott a gyerekünk, bizony nem jó érzésekkel indulunk neki a nyári szabadidőnek. És ez alól ő sem kivétel. Bár teljesen természetes, ha dühösek, szomorúak, csalódottak vagyunk (és ezt gyakran a gyereken vezetjük le), mégis arra buzdítanánk a szülőket, hogy ez a nap ne a szidásról, kiabálásról szóljon. Ami megtörtént, azon már úgysem lehet változtatni, inkább a gyerek előtt álló feladatra (pótvizsga, évismétlés) próbáljunk koncentrálni.

Hagyjunk néhány nap “szabadidőt”, mindenkinek fel kell dolgoznia a történteket, közben szerezzük meg a pótvizsga témaköreit (ha kisebb, akkor mi kérjük el, ha nagyobb, gondoskodjon ő erről).

Fontos, hogy a nyárra legyen egy stabil, de alakítható munkarend: mikorra mennyit kell elsajátítani az anyagból (akár fel is szabdalhatjuk kisebb részekre), mennyi a szabadidő, mikor van lehetőség a nyaralásra stb.

A tananyag elsajátítása mellett legalább ugyanannyira fontos annak utánajárni, mi vezetett idáig? Beszélgessünk sokat a gyerekkel, figyeljük meg, hogyan tanul, (ha lehetséges) tegyünk fel konkrét kérdéseket. Ha úgy érezzük, nem tudjuk pontosan diagnosztizálni a probléma okát, kérjünk segítséget.

Semmiképpen se azzal foglalkozzunk, hogy mit fognak szólni a nagyszülők, a barátok, a szomszédok stb., csak a gyerekre koncentráljunk (éppen ezért ne is hasonlítgassuk máshoz, például a testvéréhez, az osztálytársaihoz, a barátaihoz stb.), ha ebben a helyzetben segítünk neki átlendülni, később, hosszú távon mindannyian sokat profitálhatunk belőle!

Mit tanácsolunk tanévzáró utánra?

1.) Ismerjük a gyerekünket!

Ha tisztában vagyunk gyerekünk képességeivel, lehetőségeivel, pontosabban és biztosabban tudunk visszajelzést adni neki a bizonyítványával kapcsolatban, és könnyebben dönthetünk, ha változásra/változtatásra van szükség.

2.) Adjunk lehetőséget az önértékelésre!

Nem feltétlenül aznap kell lerohanni a gyereket ezzel, de amikor úgy érezzük, van lehetőség, próbáljunk beszélgetni vele arról, mit gondol a saját teljesítményéről. Ez mindannyiunk előnyére válhat.

3.) Ne csak a gyerek értékeljen!

Amikor van rá szabadidőnk, gondoljuk át, hogy mi mit tettünk meg azért, hogy az elmúlt tanévben a gyerekünk önmagához képest jól teljesítsen. Volt-e olyan esemény, amely ezt elősegítette vagy hátráltatta?

Semmiképpen se várjuk el, hogy olyan legyen, mint egy robot, mi sem tudunk mindig egyformán jó teljesítményt nyújtani!

4.) Képességeihez mérten értékeljük az elért eredményeket!

Mindig próbáljuk a gyerek saját lehetőségeihez mérni az elért eredményeit, dicsérjük meg ha a vékony testalkatához képest jól teljesített medicinlabda emelgetésből, akkor is, ha csak közepest kapott belőle.

5.) Dicsérjünk, motiváljunk!

A pozitív visszajelzés, a küzdelem elismerése mindig nagyon fontos (többet ér, mintha büntetnénk), ne fukarkodjunk vele!

Jelezzük azt is, ha úgy érezzük, lenne még a gyerekben, amit nem hozott ki magából.

6.) Ne hasonlítgassunk!

Kerüljük el a hasonlítgatást, semmiképpen se példálózzunk gyerekkori önmagunkkal!

7.) Hagyjunk időt a pihenésre, kikapcsolódásra!

A gyerekeknek a nyári szünet a szabadság (minél kisebbek, annál több regenerációra van szükségük, de a tanév közben leterhelt tanulóknak is igénylik a nyári hónapok fesztelen “semmittevését”), ezt tartsuk szem előtt!

Mérlegeljük, hogy valóban szükséges-e a helyesírás gyakorlás, a biológia tananyag ismétlése, a trenírozó matektábor.

Meglehet, hogy igen, de próbáljunk minél több lehetőséget teremteni a kikapcsolódásra, a mentális és testi feltöltődésre.

8.) Ne posztoljunk!

A gyerekekről készült képek közösségi oldalakon való posztolásáról sok elgondolkodtató és megfontolandó tanácsot lehet olvasni a neten, mert nagyon érzékeny terület.

Mi azt javasoljuk, hogy a versengés helyett befelé figyeljünk. Próbáljuk megélni azt a lezáró pillanatot, amikor a tanévet a hátunk mögött hagyva megpihenünk kicsit és ráhangolódunk az előttünk álló közös nyárra.

A posztolást azért sem javasoljuk, mert azok a tanulók, akiknek a bizonyítványa a szülő szerint nem “mutogatható”, érezhetik magukat kevesebbnek, rosszabbnak pusztán attól is, hogy míg barátaik, osztálytársaik érdemjegyei mind láthatóak a neten, az övéi nem, holott lehet, hogy azokért a jegyekért ő bizony becsülettel megküzdött.

Nagyobb jelentősége van ennek, mint gondolnánk, hiszen a gyerekek nagyjából tudják, hogy mit tettek bele, milyenek a képességeik, és ezért mit kaphatnak. És arra van szükségük, hogy ez a belső értékelés (ha reális) összhangban álljon azzal, amit kívülről kapnak, megerősítse őket. Ha nagyon alá vagy fölé megy az osztályzás, az demotiváló lehet. A jó jegyek elértéktelenednek, a rosszabbak érdektelenséget szülhetnek.

A jó (megfelelő) jegy tehát az a jegy, amit a gyerek érdemei szerint kap, mert ezzel az egészséges önértékelés kialakulását segítjük, ami pedig hosszú távon sokkal inkább szolgálja az érdekeit, mint az, hogy “mutogatható” bizonyítványt szerezzen.

A környezet hajlamos félreérteni a viselkedésünket, és valami "egyszerűvel" magyarázni, mi történik.

Nektek milyen mondatok ismerősek?

Pályafutásunk során több alkalommal fordultak hozzánk szülők azzal a tapasztalattal, hogy úgy érzik, a gyerekük iskolai előmenetelében akadály emelkedett, és hiába próbáltak a lehető legkülönfélébb módokon megoldást találni, eddig semmi sem vezetett eredményre, a nehézség időközben pedig leküzdhetetlen méretűvé nőtte ki magát az életükben. A folyamatos kudarc, a hiábavalónak tűnő próbálkozás gyakran dühöt, elkeseredettséget, motiválatlanságot eredményezett a szülőkben és a gyerekekben egyaránt, és előfordult, hogy ezt a negatív spirált csak külső segítséggel sikerült megtörni.

Természetesen nehézség esetén nem kell azonnal a legrosszabbat feltételezni, de érdemes néhány szempontot figyelembe venni és átgondolni, mikor érdemes szakember segítségét kérni a megoldáshoz.

1. Mennyi ideje áll fenn a probléma?

Mindenképpen célszerű először arra visszatekinteni, hogy a gyerek nehézsége mióta áll fenn. Próbáljunk meg a lehető legaprólékosabban visszaemlékezni, hogy mikor tapasztaltuk a nehézség első jeleit. A rövid ideje fennálló probléma nem feltétlenül kizáró ok, de egy elhúzódó, idült, stagnáló nehézség figyelemfelkeltő lehet.

Például ha a 6. osztályos Kata fizikából rendszeresen rosszul teljesít, emlékezzünk vissza, hogy alsó tagozatban volt-e nehézsége a számolással, a matematikával?

2. Gondolkodjunk globálisan!

Könnyen behatárolható az az eset, amikor egy diák életében jelentkező nehézség egy meghatározható okra korlátozódik.

Például Kata nyár végén beteg lett, így a következő tanévet nem tudta a többiekkel együtt megkezdeni. A hiányzás miatt elmaradt a többiek haladási ütemétől, ezért az új tantárgy alapjainak lefektetése több időt vesz igénybe. Ebben az esetben feltételezhetően egy könnyen kezelhető, korrepetálással, felzárkóztatással felszámolható nehézséggel nézünk szembe.

Sokkal összetettebb a helyzet, ha a tanuló nehézségei nemcsak egy szűk területre (a példánál maradva: a fizika tantárgy elmaradásai) koncentrálódnak, hanem egy képességet vagy több területet érintenek.

Például Katának a fizika mellett matematikából, olykor kémiából, sőt akár nyelvtanból is több időre van szüksége a lecke megírásához, a tanulnivaló rögzítéséhez.

Természetesen ez sem feltétlenül jelez problémát, előfordulhat, hogy pusztán csak arról van szó, hogy van, akiknek a reál tantárgyak mennek jobban, másnak a művészetek.

Ha felmerül bennünk annak a lehetősége, hogy a gyerekünknek egy képességterülettel összefüggésben vannak problémái, akkor javasoljuk szakember bevonását a pontos meghatározáshoz. Ez a későbbiekben az iskolai előmenetel szempontjából kulcsfontosságú lehet.

Például ha Kata a fizika tantárgyból kapott szöveges feladatokat nehezen oldja meg és több alkalommal nem ment neki a fogalmazás vagy a történelem olvasmány értelmezése, akkor érdemes megvizsgálnunk, hogy szükséges-e a szövegértési készség fejlesztése.

3. Nézzük más perspektívából!

Eddig olyan példákat említettünk, amelyek főként a tanulmányokra szorítkozódtak, de természetesen az iskolai élet nehezen választható el egyéb tényezőktől.

Vegyük elő újból az első példát, amelyben Kata fizikával kapcsolatos nehézségeit említettük, és vizsgáljuk meg más szemszögből. Mennyire vette könnyen az alsó és felső tagozat közti váltást? Történt-e olyan körülmény, amely összefüggésbe hozható a rossz teljesítménnyel (pl. iskola- vagy tanárváltás; családi körülményekben történt változások stb.)?

Amennyiben úgy gondoljuk, hogy a nehézségek nem a tantárgyhoz kapcsolódó tudásszinttel vagy képességekkel állnak összefüggésben, kövessük figyelemmel a gyerek kedélyállapotát, viselkedését, annak változásait, próbáljunk összefüggéseket keresni a “tünetek” és a kiváltó okok között.

Például Kata első órája hétfőn fizika. Vasárnap délutántól kezdve érezhetően ingerlékenyebb, szenzitívebb, hétfő reggelre pedig gyakran indulatossá, dühössé válik. Valójában nem a tantárggyal van baja, hanem a fizika órán a többi foglalkozástól eltérő  ülésrend van, és ekkor olyan lány mellett kell ülnie, aki rendszeresen csúfolja, kineveti, cikizi.

A fenti esetek természetesen nagyon leegyszerűsített példák, a gyakorlatban ennél összetettebb és nehezebben kibogozható szituációk fordulnak elő, valamint az is igaz, hogy minél több idő telik el, annál szerteágazóbb tünetek jelentkezhetnek.

Mikor kérjük állapotfeltáró/diagnosztikai szakemberek/team segítségét?

• Ha a gyerek kedélyállapota, viselkedése megváltozik, ha motiválatlanná, érdektelenné válik, és nem tudjuk, mi lehet az oka.
• Ha a gyerek zárkózottá, visszahúzódóvá válik, ha nyomasztja valami, de nem szívesen beszél róla.
• Ha úgy látjuk, hogy a tanulmányi karrierjében olyan nehézsége adódik, amellyel nem tud megküzdeni.
• Ha úgy látjuk, hogy a tanulmányai során jelentkező nehézségének oka ismeretlen és/vagy több megoldásra irányuló próbálkozás eredménytelenül zárult/nem elegendő.
• Ha a gyerek nem szívesen, félve, szorongva jár iskolába.
• Ha a gyerek elbizonytalanodott abban, hogy a megfelelő szakra/iskolába jár.
• Ha úgy látjuk, hogy  hosszabb ideje problémája van egy tantárggyal.
• Ha úgy tapasztaljuk, gyerekünk jó képességű, de a dolgozatnál, vizsgákon nem teljesít jól.

Rövid ideje fennálló, pontosan beazonosítható okból fakadó nehézség (pl. betegség okozta lemaradás, iskolaváltás okozta kezdeti nehézség) esetén próbáljon a szülő vagy a közvetlen környezetében élő személy segíteni a gyereknek. Ha az igényelt segítség valamilyen oknál fogva nem megfelelő, nem biztosítható (pl. nem ismerjük kellően mélyen a tananyagot, nem tudunk rendszeresen a gyerekkel tanulni), kérjünk - ha megoldható - az iskolában korrepetálási lehetőséget, vagy vegyük igénybe magántanár szolgáltatását.

Mit kínál az állapotfelmérés/diagnosztikai szolgáltatás?

Az állapotfelmérő, diagnosztikai szolgáltatás több, egymást követő részből áll:

(1) személyes beszélgetés, amelynek során a kölcsönös megismerés, a kitűzött cél, valamint ennek elérését akadályozó tényezők okainak megállapítása történik. A találkozó alkalmával a szakemberek célirányosan keresik, hol és miben keresendő a gyerek fejlődésének gátja, esetleges kudarcainak oka.

(2) visszajelzés, a beszélgetést követően a szakmai team tagjai összegzik a megállapításaikat és visszajelzést adnak a feltárt problémákról, fejlesztendő területekről és elmondják, tudnak-e és ha igen, akkor miben segíteni.

(3) szakmai team által készített megoldási terv ismertetése – kölcsönös együttműködés esetén – kidolgozásra kerül a személyre szabott megoldási- és ütemtervet, amelyen érdemes elindulni a végleges megoldás megtalálásához.

Központunkban van lehetőség állapotfelmérés kérésére, további információ: https://ezcool.hu/diagnosztika-allapotfelmeres/

Amennyiben úgy érzik, hogy segítségre lenne szükségük, de nem tudják pontosan mire, akkor a következő kérdőívünket ajánljuk.

Diszlexiásnak lenni nagyon nehéz, neked minden pont kétszer annyi energiádba kerül, mint egy átlagos képességgel rendelkező kortársadnak. Nem szabad beletörődnöd azonban ebbe az állapotba. Nagyon sokat segíthetsz magadon és az iskolai előmeneteledet is megkönnyítheted, ha tudatosan figyelsz pár dologra és alkalmazod az alábbi tippjeinket.

1. Tudatosítás: el kell fogadnod azt a tényt, hogy diszlexiás vagy, de tudnod kell azt is, hogy tehetsz ellene. Ehhez nagyon sok türelemre és kitartásra lesz szükséged. A diszlexia enyhíthető, olvasási és íráskészség fejlesztéssel. Tudatosítanod kell magadban, hogy neked sokat és sokkal keményebben kell gyakorolnod, mint másoknak. Ha erre koncentrálsz, eléred a céljaidat.

2. Használj sok színt! A memóriánk könnyebben megjegyzi az új ismereteket, ha azok minél feltűnőbbek, színesebbek. Ne hiányozzanak tehát a tolltartódból a színes ceruzák, filctollak, szövegkiemelők! Használj színes, ragacsos papírdarabkákat a megjelölésekhez! Írj színes lapokra! Minél színesebb és képszerűbb lesz egy hosszabb szöveg, annál inkább fogja az agyad képként kezelni az új információkat és segít raktározni a hosszútávú memóriádba.

3. Olvass sokat! Tudom könnyű mondani és már a könyöködön jön ki, hogy körülötted minden felnőtt ezt hajtogatja, de hidd el, ennél jobbat nem tehetsz. Szabadidődben célszerű olyan irományokat elővenned, amelyek valóban érdekelnek. Ez lehet akár a honlapokon található rövidebb cikk is, a lényeg, hogy hiteles forrásból származzon és valóban érdekeljen. Minél többet találkozol egy-egy szóval, annál biztosabban és gyorsabban beépül a szókincsedbe, általa pedig  sikeresebb leszel a tanulásban.

4. Jegyzetelj kütyükön, használd az Office-t, Word-öt stb. Ezek a programok automatikusan javítják a helyesírást és a nyelvtant. Figyeld meg, mit rontottál el, mit kell kijavítanod. A rendszeres visszajelzés egy idő után meghozza gyümölcsét.

5. Fogalmazd meg másként! Előfordul hogy egy-egy szónál elbizonytalanodsz, hogyan kell helyesen leírni? Kerüld ki a szót, fogalmazd meg mondanivalódat egyéb szavakkal. Ennek gyakorlására jó módszer az olvasott szövegek átfogalmazása. Bármit is olvasol, ha a mondandóját át tudod fogalmazni, az már arról tanúskodik, hogy meg is értetted a szöveget és onnan már csak egy apró lépés a bevésés.

6. Ismerd meg a számodra leghatékonyabb tanulási módszert! Ahhoz, hogy a módszereket sikeresen tudd alkalmazni, előbb magadat kell nagyon jól ismerni. Figyeld meg, mely csatornán keresztül tudsz igazán eredményesen  tanulni. Mikor tudod leginkább visszaidézni a tanultakat, ha hallod, ha látod, esetleg mindkettő, vagy inkább gyakorlatiasabb vagy és egész mozdulatsorokat tudsz könnyebben megjegyezni? Ennek megfigyelésére nagyon jó önismereti tesztek állnak rendelkezésre.

7. Fordulj szakemberhez! Amennyiben úgy érzed, nem tudsz megbirkózni a fent felsoroltakkal, keress fel szakembereket (gyógypedagógus/fejlesztőpedagógus, logopédus, diszlexiát felmérő szakemberek) vagy különféle segítő csoportokat (pl. tanulásmódszertani,  digitális tananyagokat nyújtó csoportok stb.). Ezek mind segíthetnek önmagad megismerésében és a számodra legmegfelelőbb tanulási stratégia kialakításában

Amennyiben cikkünk felkeltette érdeklődésedet látogass meg minket honlapunkon: www.ezcool.hu

Szerző: Turai Ágnes

Bizonyára mindenkinek van olyan ismerőse, akinek gyermeke iskola után minden nap más és akár több külön foglalkozásra is jár. Korrepetálás, angolórák, sakkszakkör, karate, foci, zongora, rajz és még sorolhatnánk hosszasan a lehetőségeket, amelyek közül választhatunk gyermekünknek délutáni elfoglaltságot. Vigyázat! Alaposan átgondolva és körültekintően kell kiválasztani ezen tevékenységeket, mert bizony sok esetben negatív hatással is lehetnek gyermekünkre.

Mire járjon a gyerek?

Semmiképpen sem azokra az órákra, amelyekre mi magunk szerettünk volna. Azért se járjon gyermekünk külön zongorára, mert a barátunk lánya is jár, vagy mert attól jobb szülőnek érezzük magunkat. Valamelyest legyen ez az ő kívánsága, de a fejlődését leginkább elősegítő közös döntés a legjobb. Érdemes választási lehetőséget biztosítani neki, például ha szeretnénk, hogy sportoljon, felajánlhatjuk, hogy ő válasszon a sportágak közül. Lényeges továbbá, hogy a különórák kiválasztása ne a lelkiismeret-furdalásunkról, hanem a család és a gyerekek érdekeiről és igényeiről szóljon.

Mikor és mennyit járjon?

Kisiskolás korban a mozgás és a szabad játék öröme fejleszti leginkább csemetéinket. Amennyiben úgy látjuk, hogy gyerekünk érdekét leginkább egy délutáni foglalkozás szolgálja, akkor figyeljünk, arra, hogy ez ne a késő délutáni időpontokra essen.
Sok szülő túlterheli gyermekét, pedig nekik is szükségük van pihenésre. Biztosítsunk számukra szabadidőt, amikor nincs kötöttség. Minden gyermek más teherbírású, ezért érdemes rájuk bízni, hogy mennyire szeretnék intenzíven végezni az adott tevékenységet, de gyermekünket jól kiismerve szülőként kell megtalálnunk a megfelelő egyensúlyt.

Korrepetálás-felzárkóztatás

Amennyiben szükséges korrepetálást igénybe vennünk, tartsuk szem előtt a pedagógusok javaslatait, akár a korrepetáló személyét, akár a tananyagot, módszereket illetően. Ha korrepetálásra kerül sor, akkor érdemes olyan plusz tevékenységet keresni a gyereknek, amiben jónak érezheti magát, ezzel ellensúlyozva az iskolai nehézségek okozta frusztrációt.

Mit ad az iskolán kívüli foglalkozás?

Az új ismereteken, tudáson, jártasságokon túl a csoportos foglalkozásokon megtanulhatnak más gyermekekkel együttműködni, és új barátokat szerezhetnek.
Ezek a tevékenységek továbbá csökkentik az elkallódás esélyét is.

Mikor hagyjuk abba?

Semmi esetre se engedjük, hogy az első kudarcélmény után gyermekünk rögtön abbahagyja a választott tevékenységet és egy másikat válasszon. Figyeljünk azonban igényeire, a stressz jeleire, és ha azt látjuk, hogy túlterhelt, akkor mindenképp érdemes visszavenni a különórákból. Bizonyos intenzitás fölött már nem érvényesülnek a különórák a pozitív hatásai. A túl sok délutáni elfoglaltság szorongáshoz vezethet. Ha a gyereknek nem jut elég ideje a szabad játékra, a kikapcsolásra, az komoly következményekkel járhat. Ne terheljük túl a gyerekeket! A túlterhelt gyerek jellemzői: nyugtalan, ingerlékeny, semmi sem jó neki, semminek sem tud örülni.

A különórákon túl

Elengedhetetlen, hogy tudatosan biztosítva legyen idő a kötetlen szabadidőre. Az olyan tevékenységnek kellene túlsúlyban lennie, ahol a gyerekek önmagukat motiválják és irányítják: játszanak, “elvannak” vagy unatkoznak. Amikor egy gyermek unatkozik, sok szülő kötelességének tekinti, hogy szórakoztassa/elfoglalja őt. Csemetéink személyiségfejlődéséhez azonban elengedhetetlen az unatkozás érzése is, ugyanis ez nagyon jól hat kreativitásukra. A szabad játékkal fejlődni tud a személyiségük, kezdeményezőkészségük, kreativitásuk. A tudatos szülők többségében tudják, hogy a játékoknak nagyon fontos szerepe van a gyermekek életében, azonban tartva attól, hogy gyermekük lemarad valamiben a kortársaihoz képest, ennek kitüntetett szerepét hajlamosak figyelmen kívül hagyni. A szabad játék (nem számítógépes) és a mozgás kiemelten fontos a fejlődő szervezet számára, egy sor olyan képesség fejlődik általuk, amelyekre például a társas kapcsolatokban és a tanulásban is nagy szükség van. Hagyjuk továbbá, hogy azt játssza a gyermek, amihez kedve van. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a szülő-gyermek kapcsolatot is erősíti a közös játék, ezért erre is szánjunk időt.

(A kép forrása: pexels.com)

Ahogyan a rokonainkat, úgy a tanárainkat sincs lehetőségünk megválasztani. Erre a helyzetre tökéletesen illik az “ezt dobta a gép” kifejezésünk, hiszen valóban, az osztályokat tanító tanárok kiválasztása rengeteg körülménytől függ, de semmiképpen sem (vagy legalábbis a legcsekélyebb mértékben) a diákok kívánságától.
Éppen ezért előfordulhat, hogy belefutunk az utálom a tanárom kellemetlen és utálatos élményébe.
De mit tehetünk, ha ez megesik velünk?
Segítségül elmerültünk saját diákéveink emlékeiben, valamint felidéztük, hogy tanárként hogyan próbáltuk kezelni az ilyen eseteket. (Annyi titkot elárulhatunk, hogy az előbbi esetén az élénken bennünk élő élmények miatt egyikünknek sem volt szüksége ”emlékelőhívó” hipnózisra, az utóbbi pedig csak egy ismerősünk ismerősével esett meg, hiszen minket minden tanítványunk imádott.)

Miért is utálom a tanárom?

Először érdemes végiggondolnod, hogy a tanároddal kapcsolatban mi váltja ki benned az utálat érzését?
Azt vesszük alapul, hogy az utálat – az antipátiától eltérően – nem az első percekben alakul ki bennünk, hanem általában egy hosszabb folyamat eredménye. Éppen ezért hagyj időt magadnak az átgondolásra (ha úgy könnyebb, írd össze a benyomásaidat, feltételezéseidet és a tényeket egy papírra). Ez azért is fontos, mert az olyan erős érzelem, mint az utálat okainak azonosítása és megfogalmazása a helyzet kezelésének alapja lehet.

Segítségül néhány kiindulópont:

• Mit éreztél/gondoltál, amikor először találkoztatok? Szimpatikus volt, vagy már kezdettől fogva érzed, hogy nem vagytok egy hullámhosszon?
• Hallottál a barátaidtól véleményeket róla?
• Emlékeztet a külseje, a gesztusai, a viselkedése valakire?
• Volt már korábbi tapasztalatod vele (például egy helyettesítés, iskolai rendezvény kapcsán)? Hogyan viselkedett akkor?
• Történt valami, ami rosszul esett, amivel megbántott?
• Miben más ő, mint az a tanár, akit kedvelsz?

Különböző okok, különböző megoldások

Sajnos az “utálom a tanárom helyzet” több szempontból is bonyolult, ezért most csak néhány leegyszerűsített alapproblémát járunk körbe.

a. Az utálat érzése a tanár személyiségéből fakad

Réka nyugodt, higgadt, precíz lány, aki imádja a matematika órákat. Megnyugtatja a tantárgy kiszámíthatósága és ésszerűsége, szívesen hallgatja a tanára kellemesen mély hangján megszólaló szöveges feladatokat. Ezzel szemben hidegrázást kap, ha irodalom következik. Idegesíti a teremben röpködő, apró termetű tanárnő, aki színpadias gesztusokkal és rikácsoló hangon olvassa fel a klasszikusokat. A “mit gondolt a költő?” kérdéstől pedig legszívesebben falnak menne.

Ahogyan az életben bárhol, az iskolában is előfordulhat, hogy olyan tanár sodródik mellénk, akivel személyiségeink különbözősége miatt nem igazán kedveljük egymást (vagy mi őt). Van ilyen. Van, akivel könnyebben megtaláljuk a közös hangot, van akivel kevésbé.

Ebben az esetben nem is feltétlenül utálatról beszélünk.

Amennyiben mindezek mellett nem tapasztalsz kivételezést, igazságtalanságot a tanár részéről, próbáld meg elfogadni őt.

b. Az utálat érzése a másoktól hallott véleményeken nyugszik

A délutáni edzésen Balázs gyakran panaszkodik Áronnak a kémiatanárról, aki túlságosan szigorú és merev, humorérzéke nulla. Minden kémiai elem vegyjelét kívülről kell tudni nála, pedig a kémia nem is érettségi tárgy. Egy évvel később Áron osztályát a Balázst korábban tanító kémiatanár veszi át. A tanévnyitón Áron hosszasan kifejti, hogy miért ők a világ legpechesebb osztálya.

Előfordulhat, hogy egy tanárról a folyosói pletyka, a felsőbb évesek tapasztalatai, a barátok elmondása alapján már azelőtt van benyomásunk, mielőtt kapcsolatba kerülnénk, tanítana minket. Ez teljesen természetes, és általában hajlamosak vagyunk a számunkra közel állók véleményét igaznak tartani.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem lehet igazuk, mindössze annyit, hogy a tanárról kialakult véleményünket ez befolyásolhatja. Így aztán a tanórákon főként azokat a dolgokat vesszük észre, amelyek alátámasztják, erősítik a hallottakat.

Ha úgy érzed, ez az eset a te példádnál is fennáll, érdemes végiggondolnod, hogy véleményed mekkora része alapul az előzetesen hallottakon és  mekkora részben fakadnak a saját benyomásaidból. Mindezek után próbálj visszaemlékezni, hogy van-e olyan tapasztalat, amely ezek ellen szól?

Ha racionálisan – pro és kontra – körbejártad a dolgot, és úgy érzed, hogy a hallottakat megerősítik a személyes élményeid, mindenképpen érdemes tovább foglalkozni az utálat érzésével és a megoldással. (Erre egy kicsit lejjebb kitérünk.)

c. A tanár külseje, gesztusai, viselkedése nagyon hasonlít egy másik, általad nem kedvelt személyére

Dorka a testnevelés órák előtt idegesen öltözik át. Magas, szálkás izmú tanárnője kísértetiesen hasonlít szigorú és távolságtartó anyai nagymamájára. Rövid barna haja szorosan lapul csontos koponyájára, szája penge vékonyságú. Hosszú ujjával ugyanúgy mutat az ég felé, ahogyan mamája figyelmeztette, ha valami rosszat csinált.

Ez az eset abban hasonlít az előzőben ismertetetthez, hogy a mostani érzésedet, véleményedet is befolyásolhatja valami. Jelen esetben egy másik személyhez kötődő, kapcsolódó érzések, tapasztalatok.

Ez – akárcsak az előzőekben – teljesen rendben van, nincs ezzel semmi gond, pusztán érdemes végigjárni, hogy a korábbi benyomások mennyiben vannak hatással a jelenlegi helyzetre. Éppen ezért az előzőekben ismertetett módon célszerű vizsgálódni.

d. Az utálat érzése egy vagy több élmény, esemény kapcsán alakul ki

Simon gyerekkora óta orvos szeretne lenni, mindene a biológia és a kémia. Egy alkalommal ugyanarra a napra került a történelem és a biológia témazáró. Mindkettőre készült, de a biológiára több időt szánt. A töri dolgozat alatt egy kérdésnél elbizonytalanodott és úgy döntött, előveszi a füzetét. A puskázást a tanár egyből kiszúrta, elvette a dolgozatát és beírta az egyest. Az óra után Simon elnézést kért és elmondta, miért puskázott. Az eset óta a töritanár majdnem minden órán felelteti, és többször is csalónak nevezi az osztály előtt, sőt olykor azt is megfogalmazza, hogy reméli, Simonból nem lesz orvos, mert a műtét közben is hajlamos lenne előkapni a könyvét, hogy belenézzen, közben a beteg pedig meghalna. Az otthon elkészítendő házi dolgozatára egyest ad, mivel állítja, biztosan nem magától írta (habár korábban nem volt kikötve, hogy tilos segédanyagot használni, és Simon a felhasznált forrásokat meg is jelölte, akárcsak a többiek).

Ez a klasszikus esete a tanár és diák között kialakuló, állandósuló konfliktusnak, amelyből szinte egyenesen következik az utálat, és ezen nem is lepődünk meg.

A példában említett puskázás valóban nem helyes, ezért a dolgozatra adott egyes (amennyiben az iskola ezen szabály szerint jár el) rendben is van. A kialakult helyzetnek itt véget is kellene érnie (az külön plusz pont a diák részéről, hogy még egy bocsánatkérés is elhangzik). De sajnos nem így történt. A személyeskedés, a negatív értelemben vett kivételezés, a kettős mérce alkalmazása már tanári helytelenségnek, hibának számít.

Nem hiába hagytuk utoljára ezt az esetet. Sajnos ennek a kezelése és megoldása a legnehezebb mindkét részről.

Mit tehetek?

Ha megvagy az átgondolással és sikerült azonosítani az okokat, máris egy lépéssel közelebb jársz a megoldáshoz.

Mint látható, attól függően, hogy miben keresendő az utálat oka, eltérő lehet a kezelés, megoldás módja is.

Ha úgy érzed, hogy a tanár részéről nem tapasztalsz kivételezést, igazságtalanságot, személyeskedést, és feltételezhetően a negatív érzések inkább az antipátiával, a nem kedvelem, nem szeretem érzéssel azonosíthatók, próbáld meg elfogadni őt, légy vele toleráns. Ha azonban számodra terhes és kellemetlen, amit tesz, udvariasan és tisztelettel fogalmazd meg, mi az, ami zavar téged.

Például, ha úgy érzed, hogy az alapvetően érdeklődő és figyelmes osztályfőnököd állandóan a sarkadban van és faggatózik, próbálkozz ilyesmivel: Úgy érzem, hogy a tanárnő/tanár úr tényleg érdeklődik, hogy vagyok, mi van velem. Jó érzés tudni, hogy figyel rám és ezt köszönöm. De nekem most könnyebb lenne, ha akkor beszélnék magamról, amikor úgy érzem. Nekem nem mindig megy, hogy  mélyebb, személyes témákról beszéljek. Megoldható lenne, hogy akkor beszélgessünk, ha ezt jelzem a tanárnő/tanár úr felé?

Ha úgy érzed, hogy az utálat egy hosszabb folyamat eredményeképpen, konkrét esetek, tapasztalatok, élmények mentén alakult ki, akkor érdemes alaposan átgondolni, hogy mit is tegyél. Nem fogunk kertelni, a te helyzeted sokkal nehezebb.

Először is térj vissza a kiindulóponthoz, amelynek során azt kértük, gondold át, hogy miért utálod a tanárod. Írd össze azokat a tényeket, eseteket, amelyek zavarnak (a példánál maradva: csalónak nevez az osztály előtt; rendszeresen feleltet; azt mondta, reméli, hogy nem lesz belőlem orvos; egyest adott a házi dolgozatomra nem tisztázott okból stb.). Fontos, hogy olyan eseteket írj össze, amelyek relevánsak, tehát ha azért utálod, mert a puskázás miatt egyest adott, azt az érvet nehéz lesz megvédeni.

Ha ezzel megvagy, írd a felsoroltak mellé, hogy mit éreztél ekkor/ezeknél (pl. megszégyenítve, megalázva éreztem magam, dühös voltam stb.) Ez lehet, hogy óvodásnak tűnik, de később még jól jön! Nemsokára elmondjuk, hogy miért!

Most pedig gondold át, mi a legrosszabb, ami történhet (ezt a részt akár szét is választhatod: mi történhet, ha minden változatlanul marad / mi történhet, ha elmondod, mi zavar)!

Ha ezzel megvagy, mondhatjuk, hogy magadban jól átrágtad a dolgot. Most azt javasoljuk, hogy erről beszélj valakivel (akár több emberrel is). Célszerű olyan kívülálló személyt választani erre, aki a lehetőségekhez képest pártatlan lehet (pl. egy rokon, egy patrónus, egy mentortanár). Ő segíthet abban, hogy az esetet különböző nézőpontokból, szemszögből megvizsgáljátok. Felhívhatja a figyelmed, rávilágíthat olyan dolgokra, összefüggésekre, amelyeket te nem vettél észre. Beszélj neki az érzéseidről! Ez azért is fontos, mert az érzéseket nem lehet vitatni, azokhoz mindenkinek joga van, és segíthetnek a másiknak megérteni és átérezni a helyzeted.

Miután megosztottad mással/másokkal az érzéseidet, gondolataidat, el kell döntened, hogy teszel-e további lépéseket, pl. jelzed a tanárnak, az osztályfőnöködnek stb. a problémát.

Természetesen ezt nem dönthetjük el helyetted, de arra felhívjuk a figyelmed, hogy a kezeletlen konfliktus további kellemetlen panaszokat okozhat (pl. testi és lelki tünetek, szorongás, szellemi teljesítmény csökkenése stb.).

Ha úgy döntesz, hogy szeretnéd az iskola képviselőjével megosztani a problémád, törekedj arra, hogy a konkrét eseteknél maradj és beszélj az érzéseidről. Tudjuk, hogy könnyű mondani, de próbálj higgadt, nyugodt maradni, ne vádaskodj, ne személyeskedj.

Fogalmazd meg, mi jelentene neked megoldást, mi segítene túllendülni a kialakult, tarthatatlan helyzeten. Kérdezd meg, te miben tudnál segíteni.

Ha van lehetőség erre az iskolában, a beszélgetéshez kérd mediátor segítségét, ha vannak olyan osztálytársaid, akik szívesen részt vesznek a megoldás megtalálásában, kérd meg őket, erősítsék meg az általad elhangzottakat. Amennyiben a szüleid jelenléte nem zavar, ők is nyugodtan megjelenhetnek a beszélgetésen.

Amennyiben úgy döntesz, hogy inkább nem beszélsz az iskolában erről, tudd, hogy emiatt nem vagy gyenge vagy gyáva. Még felnőttként sem könnyű – például a főnöknek – megmondani, ami zavar bennünket. Ebben az esetben a felgyülemlett stressz kezelésére érdemes a hangsúlyt helyezned (pl. sport, relaxációs technikák elsajátítása stb.), hogy a konfliktus okozta feszültség a lehetőségekhez képest ne legyen kellemetlen mértékű.

(A képek forrása: pexels.com)

Iskolarendszerünk többségi gyakorlata, hogy gyermekeink otthon elvégzendő feladatokat is kapnak. Többségében már nem elég a tanulók iskolai felkészülése, sok diák viszi haza a leckét a családi fészekbe. Arra a helyre, aminek a pihenést, a megnyugvást és a meleg családi légkört kellene biztosítania. Sok esetben mind a szülőknek, mind gyermekeiknek problémát jelent az otthon elvégzendő lecke teljesítése. Ez a “teher” feszültséget generálhat a harmonikus szülő-gyerek kapcsolatban. A szülők és a gyermekek is többségében fáradtak a napi teendők következtében, és a hosszú nap végén még ott várja őket a lecke. Ez veszekedéshez, rossz hangulathoz, akár szülő-gyermek kapcsolatának megromlásához is vezethet. Írásunkban igyekszünk pár tippet adni, hogyan tudjuk dolgunkat szülőként megkönnyíteni e téren.

Tudatosítás

A szülő elsősorban nevelője, gondviselője a gyerekének. Ebben a minőségében a kellemetlen, kötelező teendőket is neki kell tudatosítania csemetéjében, például azt, hogy kötelező elvégezni az iskolában kapott házi feladatokat, akár van hozzá kedve, akár nincs. Jó, ha a gyerek örömmel tanul, de akkor is meg kell csinálni a leckét, ha nincs hozzá kedve, ha azt unalmasnak tartja, vagy éppen máshoz lenne kedve. Ennek az elfogadása talán még fontosabb, mint  maga a tanulás. Ha sikerül tudatosítanunk ezeket gyermekünkben, véget vethetünk a mindenkit kimerítő mindennapos halogatásnak, alkudozásnak, könyörgésnek, veszekedésnek.

Önállóság

A házi feladatokat a pedagógusok úgy adják ki, hogy azokat a tanulók önállóan tudják elvégezni, és általuk tovább gyakorolnak, fejlődnek. A lecke megírásakor sok gyermek igényli az aktív szülői jelenlétet, segítségnyújtást. Szülőként figyelnünk kell arra, hogy jelenlétünk mellett fontos, hogy a gyermek továbbra is önállóan oldja meg a feladatokat, ne helyette készítsük el a leckét. Amennyiben nehézsége támad, tőlünk bátran kérdezhet, de legfeljebb vezessük rá a helyes megoldásra, mert így tudjuk fejlődését leginkább elősegíteni. Ezen gyakorlat által alakul ki a későbbiekben az önállóan tanulni tudó, erős feladattudattal rendelkező tanuló.

Kommunikáció

Segítheti az otthoni felkészülést a kiemelkedő szülő-pedagógus kapcsolat. Érdemes folyamatosan kommunikálni a tanárokkal, az általuk kívánt követelmények szerint megírni a leckét. Fontos, hogy gyermekünk lássa, hogy tanulási folyamata egy nagy csapatmunka része.

Ugyanilyen jelentőséggel bír egy osztálytársak, vagy osztálytársak szülei által létrehozott “forródrót” is, ahol az információk könnyedén tudnak gazdát cserélni. Hiányzás, vagy téves, esetleg félinformációk esetén itt könnyedén tudunk segítséget kérni.

Időbeosztás – rutin

A szülő az, akinek meg kell mutatnia a helyes iskolán kívüli időbeosztást is gyermekének, hogy az a későbbiekben kiegyensúlyozott és nyugodt felnőtté válhasson. Gyermekünk igényeit, kapacitását, terhelhetőségét figyelembe véve készítsünk tervet a délutáni teendőkhöz. Iskola után érdemes egy kis pihenőt, játékidőt - lehetőleg ne számítógépes, tévénézős időtöltés legyen – beiktatni, de fontos meghatározni, hogy pontosan mikor kell elkezdeni a házi feladat elvégzését. Meg kell továbbá adni, hogy mi az a legutolsó időpont, ameddig a leckét be kell fejezni. Érdemes a feladatok megkezdése előtt átfutni, hogy mi minden lesz az aznapi házi feladat, mert ez segít az idő helyes beosztásában is. Mely feladatra mennyi időt szánhatunk. Ezáltal tudatosul a gyermekben, hogy nem éri meg húzni az időt, mert minél hamarabb és tempósabban megcsinálja a házit, annál több kötetlen ideje marad lefekvésig.

Amennyiben ez a módszer rutinná válik, elérhetjük, hogy a házi feladat ne csússzon bele az esténkbe.Törekedjünk viszont arra, hogy reggelre már semmilyen feladat ne maradjon.

Halogatásra hajlamos tanulókat az időkeretek különösen motiválttá tudnak tenni. Amikor a feladatokat időre kell megoldani, akkor létrehozunk egy speciális tudatállapotot, amikor nincs idő “merengeni”. Ez a módszer a gyenge belső hajtóerővel rendelkező gyerekeknél használ különösen, mert így kap egy külső motivációt.

Helyszín, környezet

Érdemes a leckeíráshoz egy olyan helyet választani, ami tudatosan arról szól, hogy ott kell megoldania a gyermeknek a házit. Ez lehet a nappaliban egy megszokott hely, dolgozósarok, vagy a saját íróasztala. Figyelnünk kell azonban arra, hogy minél kevesebb legyen ezen a helyszínen a zavaró tényező, amely elveszi a gyerek figyelmét. Kiemelten fontos, hogy csendes környezetet tudjunk teremteni az otthoni feladatok elvégzéséhez, és a megfelelő világításról sem feledkezhetünk meg.

Előkészítés